| Nemesvámos |
Nemesvámos a Balaton-felvidéken, Veszprém szomszédságában, tengerszint felett mintegy 300-400 m-es magasságban fekvő község. Határában az őskortól kezdve megtelepült az ember, akit vonzottak a kedvező természeti feltételek: az erdők bőséges élelmet, építőanyagot, a patakok és erek tiszta ivóvizet biztosítottak az itt élőknek. A falu északi határát átszelő, a geológiai törésvonalban kialakult Veszprém-Tapolca főútvonal, illetve dél felől a Balaton felé vezető útvonal stratégiai jelentőségűvé tették a községet. A község legértékesebb történeti emléke a magyar honfoglalás (895-900) előtti korszakokból a Balácán fennmaradt hatalmas kiterjedésű római kori (I-IV. századi) villagazdaság, amelyet elsőként Rhé Gyula veszprémi régész 1906-1912 között tárt fel. A feltárást azóta kisebb-nagyobb megszakításokkal (1926, 1976-1989) folytatták s ma is folytatják. A rekonstruált villagazdaság épületegyüttese és a romkert a veszprémi múzeum kiállítóhelyeként várja Európa és a világ más tájairól ideérkező vendégeket. A település a középkorban a Vámos nevet viselte, ami azt jelentette, hogy a lakosok vámszedési jogokkal bírtak. Történetét 1207-tól kezdve oklevelek segítségével kísérhetjük nyomon. A magyar uralkodók korában, az úgynevezett Árpád-korban (1000-1301) a település a király és királyné szolgálatában álló szabadok lakóhelye volt, akik a XIV-XV. században a nemesi osztály tagjaivá váltak. Királyi adót nem fizettek, de háború esetén - ha külső támadás érte az országot - saját költségükön kellett katonáskodniuk. Gazdaságilag kezdettől fogva Veszprém vonzáskörzetébe tartoztak. Veszprém I. István uralkodását (1000-1038) kezdve a vármegye és a püspökség központja, vásártartó és várral bíró erősség volt, amely háborúk esetén a vámosiaknak is menedéket nyújtott. A magyar középkor végén a kisbirtokos nemesek mellett nagyobb birtokosok is megjelentek: 1488-ban többek közt a Fajszi Ányos famíliának, a veszprémi püspöknek és a veszprémi káptalannak is jelentős birtokai voltak Vámoson. Az egyházi birtokosok 1848-ig meghatározták a falu sorsát. A község 1552 után, Veszprém elfoglalását követően a Magyarország középső részét elfoglaló török birodalom határvidékévé vált, s a XVI-XVII. században egyaránt adózott a magyar és török földesuraknak. A török katonai közigazgatás vallásilag türelmes volt a keresztényekkel, s ezzel szabad utat engedett a reformáció terjedésének. A XVII. század folyamán Vámos tiszta református faluvá vált: az egyház fenntartásáról a nemesek gondoskodtak, fennmaradását is ok biztosították az ellenreformáció idején. A református lelkészek nevét 1612-től kezdve ismerjük. Buda visszafoglalása (1686) s Magyarország felszabadítása után a falu megőrizte nemesi szabadságát. Az itt élő családok nagy része igazolta nemesi származását és ezáltal 1848-ig, a jobbágyfelszabadításig fenntartotta kiváltságait. A községi önkormányzatot is a közbirtokosságba tömörült nemesek irányították. A nagybirtokosok közül a XVIII. században veszprémi káptalan is újjászervezte gazdaságát. A katolikusok az ő támogatásával szervezték meg plébániájukat 1773-ban. Ettől kezdve mindkét felekezet tartott fenn iskolát, amelyeket 1948-ban államosítottak. 1848-ban a polgári forradalom eltörölte a feudális viszonyokat, bevezette a polgári jogintézményeket. A volt nemesek a szabad parasztság részévé váltak. Az egykori földesúri, közbirtokossági és jobbágyi birtokok különválasztása az 1856-1876 között lezajlott földbirtokrendezés (tagosítás) során történt meg. 1848 után a község földműveléssel, állattenyésztéssel (szarvasmarha, sertés, juh), erdőgazdálkodással és a balatoni hegyhátakon szőlőműveléssel foglalkozó agrártelepüléssé vált. A lakosságnak 1910-ben közel 90%-a, 1941-ben 86%-a őstermelésből élt.1941-ben a 619 mezőgazdasági kereső 18%-a cseléd és napszámos, 72%-a birtokos volt. A birtokosok közül a 20-100 kh közötti birtokkategóriába 56, 100 kh hold felettibe 2 személy tartozott. 1945-ig a gazdagabb parasztok irányították a község, s a református egyház életét. A kisebbséget a szegény réteghez tartozó, főként jobbágy származású katolikusok tették ki. A két felekezet mellett a XX. században a kisegyházak is gyökeret vertek. Polgári korszak birtokviszonyait az 1945-ös földosztás, társadalmi rendjét az 1949-1989 között kiépülő szocialista rendszer gyökeresen átalakította. A parasztokat erőszakkal termelőszövetkezetbe kényszeríttették, s olyan feltételeket teremtettek, hogy a lakosság jelentős része az iparban helyezkedett el. Helyben a termelőszövetkezet, majd az 1975 után megszerveződött nagyüzem, a Balatonfüred-Csopak Tája Mezőgazdasági Termelőszövetkezet teremtett munkaalkalmat, míg a munkások javarésze a veszprémi üzemekben kapott munkát. A magyar középkor végén a kisbirtokos nemesek mellett nagyobb birtokosok is megjelentek: 1488-ban többek közt a Fajszi Ányos famíliának, a veszprémi püspöknek és a veszprémi káptalannak is jelentős birtokai voltak Vámoson. Az egyházi birtokosok 1848-ig meghatározták a falu sorsát.
|